《Kommentárok》Huszonnyolcadik fejezet
Advertisement
Huszonnyolcadik fejezet
További hadműveletek Észak-Rhinben
Időközben Észak-Rhinben sem szüneteltek a harcok, a régens még a gedaga-yggiri határ előtt újra ütközetre kényszerítette a toroni fősereget, és újból vereséget mért rá, bár ezúttal sem súlyosat. Remor 37-én zajlott le a két fősereg között az utolsó összecsapás Bernong mellett: ebben az utolsó csatában pedig egyik fél sem tudta kiszorítani a másikat a csatatérről a nap végére. A mieink ezután visszatértek Rhinbe, illetve az Unióba, és a tél folyamán már nem próbálták meg megváltoztatni a fennálló helyzetet, amibe láthatóan a toroniak is belenyugodtak.
Mi a Lohejk melletti csaták után erős kísértést éreztünk, hogy megpróbáljuk teljesen megsemmesíteni a többszörösen vereséget szenvedett toroni hadsereget, de elkövettük azt a hibát, hogy nem indultunk azonnal minden erőnkkel az üldözésére. Ennek a fő oka az volt, hogy egészen 34-én délig nem szereztem tudomást arról, hogy az ügynökeink gyakorlatilag lefejezték a toroni hadsereget, és cselt gyanítottam a miénknél még mindig népesebb ellenséges haderő visszavonulásában. Mire a tévedésemre fény derült, a visszavonuló császáriak már jókora előnyre tettek szert, és amíg azt behoztuk már jócskán megerősítették a tengerparti erődjeiket.
Ahhoz, hogy a jól védett földsáncok ellen küldjem a katonáimat mindenféle előkészítés nélkül, nem fűlött a fogam, különösen, hogy akkor a toroni flotta tüzérsége is beleszólhatott volna a küzdelem menetébe. A rendes ostromra pedig az időt nem akartam pazarolni: el akartam érni Secchust, mielőtt még a toroniak partra tesznek ott egy újabb sereget. Így aztán, a 34-i hiábavaló, északnak való menetelés után újra megfordítottam a 3. hadsereget, és tovább indultam Secchus felé.
39-én a 3. hadsereg megszállta Ormikot. Ez a tengerparti nagyváros jelentős hajóépítő műhellyel rendelkezett, még ha Secchushoz nem is volt mérhető ezen a téren. Mivel a város a tengerparton terült el, a toroni flotta partra tett itt néhány száz tengerészgyalogost; a naftavetőket, és katapultokat pedig a város utcáira irányították.
A flotta tüzérségével továbbra sem óhajtottam összetűzni, ezért mielőtt megtámadtuk volna a várost, minden varázstudómat utasítottam az egyidejű csapásmérésre. A toroni flottán is volt számos varázstudó, köztük különösen sok idővető, de az a kötelék, ami Ormik mellett horgonyzott, mindössze három nagy toroni csatahajóból állt, és a kíséretükből. Nem állt a rendelkezésükre elegendően nagy mágikus potenciál, hogy a mi támadásunkat kivédjék. A tengerészek vitézül küzdöttek, de végül mi győzedelmeskedtünk. A döntő momentum az volt, amikor három boszorkánymesterem varázsszelet gerjesztve partra futtatta az egyik nagy toroni csatahajót, a többi hajó pedig ezt látva felhagyott a küzdelemmel, és elkezdett kievickélni a viharból.
Advertisement
Miután a toroni flotta lőtávolságon kívülre került, rohamra indult a 3. hadsereg: az I., a II. és a III. hadtest a város ellen indult, a IV. és az V. pedig a partra futott karakkát támadta meg. Ormík bizonyult a könnyebben feltörhető diónak: túlerőnk hamarosan leküzdötte a keményen ellenálló tengerészgyalogosokat. A partra futott toroni karakka legénysége viszont nagy szakértelemmel egyenlítette ki a létszámhátrányt, és három órás harcot igényelt, mire a hajó teljesen a kezünkre került.
A hajógyártáshoz fölhalmozott készletek megsemmisítése egyszerű feladat volt: a gerendák, kötelek és vásznak raktáraiba kátránnyal és naftával teli hordókat halmoztunk, majd felgyújtottuk őket. A szárazdokkok falait az utászaink rombolták le, így ezeket újra birtokba vette a tenger, a műhelyeket és gyárakat pedig fölperzseltük, azokat a munkásokat, és hajóépítő mestereket, akik nem menekültek el időben, megöltük.
A nagy hajót nem tarthattuk meg, mivel nem voltak hozzá tengerészeink Egy karakkát természetes tűzzel elpusztítani szinte lehetetlen, mert a toroni flotta építőmesterei telerakják mindenféle védővarázslattal. Ezért baltákkal vágtunk lékeket a hajó oldalába; kidöntöttük az árbocokat, és elégettük a vitorlákat, a kormányművet pedig szilánkokra hasogattuk. A hajón volt valamennyi nafta is, azt szétlocsoltuk a főfedélzeten, és meggyújtottuk. Idő hiányában nem tudtuk javíthatatlanul megrongálni a hatalmas hajót, de arról gondoskodtunk, hogy a javítása sokáig tartson, és mivel a legénységét is lemészároltuk, arra számítottunk, hogy egy évnél korábban aligha állhat újra szolgálatba.
Pusztításunkkal elégedetten elhagytuk a tengerparti várost, és visszatértünk a parttól távolabb futó útra. A következő napokban gyorsan haladtunk előre, az időjárás nekünk kedvezett. Az égbolt tiszta volt, napokig egy pehely hó sem esett, az úton pedig eléggé öszetömörödött a hó ahhoz, hogy a szekereket is megbírja, miután a kerekeket szántalpakkal cseréltük fel.
Remor 60-án jelentést kaptam egy Abasziszba küldött kémemtől, hogy az asziszok hadbalépése után összeállított expedíciós haderőt, amelyet Rhin tartományba akartak átszállítani, elkezdték behajózni. Ez az erő nem volt túl nagy, mindössze 17 000 főt tett ki, de joggal féltem attól, hogy az obasz falanxharcosok hatásosos ellenszernek bizonyulnak majd a mi nehézlovasságunk ellen. Azonkívül Abaszisz hadserege pár évvel korábban bizonyította, hogy ütőképesebb haderő még a toroni hadseregnél is, pedig azzal is eléggé meggyűlt a bajunk az eddigiek során.
Advertisement
Az aszisz flotta 61-én bontott vitorlát Ifinben, és úgy számoltunk, hogy legfeljebb harminc nap alatt átszeli majd a Quiron-tengert, és kiköt Rhin partjainál. Mindenképpen el akartam kerülni, hogy a hadjárat további szakaszában egy egyesült toroni-obasz haderővel a hátamban kelljen operálnom. Ezért elhatároztam, hogy mihelyt leromboltuk Secchust, a Melac Hormeion irányította toroni sereg ellen fordulok, és csatára kényszerítem őket, mielőtt még megerősödnének az obaszokkal.
Advertisement
- In Serial138 Chapters
The House Witch
A mysterious new cook has arrived for the King of Daxaria's household. With his strange appearance and guarded personality, many members of the staff, and even some of the nobility, are curious about him. However, with the rumors of a war on the horizon, and the Queen pregnant with her second child, there isn’t time to worry about an eccentric stranger. Besides, how important could he be?
8 642 - In Serial34 Chapters
Death Incarnate (Completed)
Kei was a menace or called by most, a demon. He gets into bloody fights with others. Which makes him a problem to the common folk and criminals alike. But he can't win forever. So, his life came to a close with another merciless brawl. With Kei trying to take as much of them to hell and in his final moments, he never regretted his decisions in this mad world filled with cruelty. If the world is cruel to you then be more crueler back. Then he received a second chance in a sword & magic world but with a condition from the Goddess of Death. To save the Demon race. Note: Don't expect a good story, it's just smut trash as my first published fiction. Updates are infrequent and may or may not revise these chapters.
8 113 - In Serial18 Chapters
Silent Calamity
A night of heavy drinking ends poorly for Ryan when he finds himself waking up in an unfamiliar home the following morning. He has no memory of how he got here, his phone keeps receiving strange messages, and to top it off, the seemingly unassuming neighborhood is revealed to harbor horrific creatures that should have no business existing in reality. Creatures he’s left with no choice but to face head-on. Ryan’s survival will depend on his ability to overcome his fears, adapt to the strange system of his new environment, and grow in power to stay ahead of the rising curve. Along the way, he’ll make allies, clash with enemies—both monsters and human alike—and perhaps even begin to uncover the mysteries of this world and how he came to be here.
8 218 - In Serial15 Chapters
BOOK 7: THE DAUGHTER OF ASMODEUS ~ (A Perth's Accidental Superheroes series) VOL2.3 POST-TREETON
After being tricked by their supernatural allies, Jane was now a pawn in the All-Women Trinity religion -- as the tween was pregnant through the inception of the Immaculate Conception. Her boyfriend, Paul was also attempting to abort the pregnancy -- where the Seed-of-Apollo was growing in Jane's belly. The 'other' Cursed-trio member, Peter was to serve a 'new' Master of the 7 Princes-of-Hell -- as he was the Chosen-one of Lord Baal Beelzebub.
8 203 - In Serial26 Chapters
Hollywood Politics {BoyxBoy}
{Completed}How do you keep a secret in Hollywood? Actor Max Stark, and Singer Ryan Connors know, they have been keeping their relationship a secret for over a year. Max is the bad boy, a serial dater, who has been dubbed 'The Hollywood Heartbreaker'. His world consists of dates with beautiful women and guest spots on television shows, but when no one is watching, he lets his walls down, and becomes the sweet guy who had always dreamed of a white picket fence type of life. Ryan is 'The Good Boy', who sings sweet love songs and hides his colourful personality behind endearing smiles and empty gestures. His relationship with Actress Claudia Grey allowed him to rise to the top, yet 'The Golden Couple' is anything but. He doesn't let people in easily and years of being told that the real him isn't enough to get to the top, have taken their toll. To the rest of the world, these boys don't even know each other, so when one of them wants to come clean and go public, what will happen?Will their relationship survive the obstacles or will the politics of Hollywood get the best of them?
8 89 - In Serial91 Chapters
The Crows and the Plague
As the Black Death ravages Medieval Europe, the ominous Plague Doctors (commonly called "Crows") may be the only thing standing between Christendom and extinction. There is no cure for the Plague, so all the Crows can do is stop the spread of the disease, even as the monstrous Vermin seek to spread it on purpose. But not everyone understands just how necessary the Crows and their often brutal methods really are. .............................................................................. This story is an alternate history/low fantasy story taking place in Medieval Europe. Rather than elves, goblins, and orcs, the fantasy elements in this story are generally things people in the Medieval era would have actually believed in, some exaggerated just a bit more for flavor.#thecrowsandtheplague
8 226

