Harmincadik fejezet

A 3. hadsereg Secchusban

A 3. hadsereg utolsó egységei Trekam 7-én délután vánszorogtak be a városba. Rengeteg volt a fagyási sérülés, és számos betegünk is volt a hideg miatt. Nagy könnyebbség volt, hogy a papjaink többségének mágikus potenciálját végre nem foglalta le a takarmányteremtés, és nekiláthattak a gyógyításnak. A fűtött házak is megtették a magukét, az új megbetegedések száma néhány nap alatt minimálisra csökkent.

Mindazonáltal súlyos vámot fizettünk a télnek. A harci személyzet, amely a hadjárat kezdetén 53 000 főt tett ki, 46 000 főre olvadt, és a veszteség mintegy harmadát a mostoha időjárásnak köszönhettük. A lovak és öszvérek közül nagyjából 10 000 veszett oda a hadjárat eddigi szakaszában, ebből mintegy 7000-et írhattunk az elemek számlájára.

Most azonban megpihenhettünk, és kivárhattuk, amíg az idő megállapodik. Egészen Trekam 15-éig dühöngött a vihar, amelyhez hasonlóan nagy és vad már évtizedek óta nem fordult elő Quironeiában. 15-én azonban úgy lett vége, mint ahogy kezdődött: reggel még bömbölt a szél, és szakadt a hó, estére azonban a legkisebb felhő sem volt látható az égbolton.

Ezzel a hatalmas viharral a tél tulajdonképpen ki is adta a mérgét. A hátralevő hónapokban a fagyos, de tiszta idő volt a jellemző, néha csekély hóeséssel. Az ilyen időjárás volt számunkra a legkedvezőbb, mert a fagyott utakon gyorsan tudtunk haladni, a pegazuslovasaink pedig magasan és messzire repülhettek.

Igaz, a viharos időjárás a toroniakat is megkínozta, különösen a flottát. Secchusi ottlétünk alatt a császári hadiflotta erősítést kapott keletről, ahová rhini kötelékek nagy részét korábban átvezényelték, hogy részt vegyenek a sinemosi tengeren sosem szünetelő csetepatékban. A visszarendelt flotta kilenc karakkából állt, és annak a két köteléknek a maradéka is csatlakozott hozzájuk, amellyekkel a hadjárat eddigi szakaszában találkoztunk, egy sértetlen harmadikkal kiegészítve, amely eddig főleg a rhini hadak ellátásán, és a lakosság áttelepítésén dolgozott. Összesen tizenöt karakka, és vagy húsz kisebb hajó.

Trekam 10-én támadtak a városra, amely éppenséggel a vihar legkeményebb napja volt; Secchusban háztetőket szaggatott fel a szél, az emberek pedig legkönnyebben kúszva tudtak közlekedni az utcán. A toroni flotta Shulurtól – eddig terjedt a vihar keleti irányban – nyugatra mindenhol a kikötőiben vesztegelt már legalább 5-e óta, csak az a néhány szerencsétlen hajó volt a nyílt vízen, amelyeket a mi megtámadásunkkal bíztak meg. A kisebb hajók közül hat süllyedt el, mielőtt egyáltalán elérték volna Secchust, a karakkák közül egy olyan súlyos viharkárokat szenvedett, hogy vissza kellett fordulnia.

Mikor a karakkák végre elkezdtek besorjázni a secchusi öböl száján, fel kellett fedezniük, hogy a szorosban oldalirányú szél fúj a mágusainknak köszönhetően, és állandóan a sziklafal felé hajtja őket. A szoros olyan keskeny volt, hogy két karakka sem fért el benne egymás mellett, így amikor a vezérhajó túl közel került a parthoz, és zátonyra futott, a mögötte lévő hajó nem tudta kikerülni, és nekirohant.

A karakkák masszív építmények, de a vezérhajónak mindez már túl sok volt: ha le tudták volna emelni a zátonyról, akkor sem tudott volna már hazavergődni, ezért a legénysége elhagyta. A flotta nagyja még a szoroson kívül volt, de az a két karakka, amely már behajózott a vezér nyomában, veszélyes perceket élt át. Az idővetőik és az evezőseik minden erejüket megfeszítve dolgoztak, és a nyílt vízen lévő hajók kötélre vették őket, így végül sikerült ezt a két csatahajót megmenteni, de az, amelyik belerohant a vezérhajóba súlyos sérüléseket szenvedett. Végül a kötelék északnak fordult, és mindössze két kisebb hajó elvesztésével elérte a legközelebbi biztonságos öblöt – a következő napokban itt horgonyoztak, egészen a vihar elcsendesedéséig.

A szárazföldi toroni sereg nem sok gondot okozott. Az a hadoszlop, amely az üldözésünkkel volt megbízva, még 15-én is a tengerparti táborában vesztegelt, és a vihar elvonultával kerekedett fel csak – de nem utánunk vonultak, hanem visszatértek Gedaga-yggirbe. A nemesi felkelés szétszóródott egységei teljesen ki voltak szolgáltatva az elemeknek, mivel Secchus kivételével mindenhol elpusztították az épületeket, és egyébként sem voltak hozzá elegen, hogy a siker reményével vehessék fel a harcot a 3. hadsereggel.

Így aztán a 10-iki közjátékot leszámítva secchusi tartózkodásunk eseménytelen volt.

Trekam 16-án elpusztítottuk a várost. Mivel nem szándékoztunk visszatérni, és időnk volt, nemcsak a hajógyártáshoz kapcsolódó készleteket, és épületeket perzseltük fel, hanem mindent. A felhalmozott takarmánynak még nem jártunk egészen a végére, de nem sokat tudtunk magunkkal vinni, úgyhogy nagyrészt ennek is égnie kellett.

Miközben folyt a pusztítás, a hadtestek sorra elindultak. Az elővédet továbbra is az V. hadtest adta – ez már reggel elindult. Délben követte őket a IV. hadtest, azután pedig óránként sorban a II., a III., a hátvédet pedig az I. alkotta.