A lépcsőn felmászva egy tetőre jutottunk ki - arany tetőre, természetesen -, ahonnan szinte egész Asgard belátható volt. Lokira néztem, értetlenül.

- Miért hoztál ide? - kérdeztem.

- Kikapcsolódni. - vont vállat. - Egyébként tilos feljönni ide és főleg leülni - amint ezt kimondta le is huppant a tetőre -, de kit álltatok? Én mikor tartok be bármilyen szabályt is?

Megforgattam a szemeimet, majd sétálni kezdtem egészen a tetőperemig. Asgard igazán csodásan festett. Igen, pompázatos volt, számomra túlságosan giccses... de szép.

Elmosolyodtam.

- Mi az? - kérdezte Loki.

- Semmi. - ráztam meg a fejemet. - Csak gondolkodtam.

- Micsodán?

- Még én magam sem tudom. - vallottam be, aztán helyet foglaltam mellette.

- Őrült vagy! - sóhajtott fel.

- Már megint ezzel jössz?

- De hát az vagy! - jegyezte meg szórakozottan. - Még mindig fikarcnyi félelmed sincs, hogy esetleg lelöknélek a tetőről?

Megráztam a fejemet.

- Egy kicsi se. Talán számítok rá valamennyit, de félni nem félek.

Elmosolyodott.

- Bátor, gyönyörű és őrült... halálos kombináció.

- Az okost és a szerényt kihagytad! - húztam ki magam. - Érdekes, hogy néhány találkozás után máris megállapítottad, milyen vagyok.

- Mert nem volt nehéz. Rólam például mit tudsz elmondani?

- Azt, hogy kiismerhetetlen vagy. Ravasz, rejtélyes és... nem kellene benned megbízni.

- Te mégis megteszed! - vigyorgott.

- Nem egészen. A száz százalékos bizalmamat nem kapod meg. De bízom benned annyira, hogy nem rontasz el mindent.

- Akkor rossz emberedre akadtál.

- Meglehet. De én mindig ráakadok a rossz emberekre.

Elnevette magát.

- Vicces egy Midgardi vagy, az már szent!

- Vicces, őrült, gyönyörű, bátor... lekötelezel! - dramatizáltam. - Hamarosan indítasz majd rólam egy rajongói klubot is!

- Mi az a rajongói klub? - vonta fel kérdőn a szemöldökét, ám ekkor valami bezavart.

Hirtelen megcsörrent a telefonom.

- Mi a szent szar? - vettem ki a zsebemből, nagy csodálkozás közepette. - Ez itt is működik? - kérdeztem.

- Az meg micsoda? - mutatott rá Loki a készülékre.

- Egy telefon! - legyintettem, mert nem volt kedvem magyarázkodni. Inkább a képernyőre meredtem, ahol Dylan vigyorgó arcát láttam meg.

Kinyomtam.

Ekkor kaptam egy üzenetet.

Önnek egy hangüzenete érkezett.

Felsóhajtottam, majd a fülemhez emeltem a telefont.

- Szia, Lex! Nagyon sajnálom a múltkori estét, kissé nagyon bepiáltam és elvesztettem az eszemet. Nem kellett volna. Nem szervezhetünk egy újabb talit? Ígérem, semmi pia! Csak egy újabb esélyt szeretnék! Ha megkapod, hívj vissza. bííííp.

Lezártam.

- Valaki beszélt neked ebből! - kapta ki Loki a telefont a kezemből.

- Add vissza! - kiáltottam, majd kapálózni kezdtem, de ekkor felpattant és olvasgatni kezdte a névjegyzéket benne.

- Ki az a Dylan? - kérdezte.

Szerencsére nem sokáig böngészhette, mert a hátára ugorva kikaptam a kezéből és a zsebembe mélyesztettem a telefont.

Már épp le akartam szállni, de nem hagyta. Elnevette magát, majd jó erősen megfogta a lábaimat.

- Alexis Foster... most már az enyém vagy! - hallottam a hangján ahogyan vigyorog.

- Haha és most mi lesz? Lehajítasz a tetőről?

- Az egyetlen perszónát, aki hajlandó egy picit megbízni bennem? Ugyan. Ilyennek ismersz?

- Erről úgy érzem, sokat vitatkozhatnánk... Na de halljam! Miért tart fogva, kedves Laufeyson úrfi? - mentem bele a játékába.

- Ha elmondod, ki az a Dylan, elengedlek.

Felsóhajtottam.

- Nem hiszem, hogy sok közöd lenne a magánéletemhez. Én sem kérdeztelek a nőügyeidről.

- Mert nincsenek nőügyeim. - vágta rá. - Ha úgy vesszük: te vagy az első nőügyem!

- Na most akadj le rólam! Én soha de soha nem leszek a te nőügyed!

- Vigyázz mit beszélsz! A soha elég erős kifejezés és nem hiszem, hogy sok ideig ellen tudsz állni majd a...

- ...Dylan a srác akivel jelenleg randizom! - adtam fel végül. - Most már elégedett vagy?

- Ennél azért többet akarok tudni! Miért nem válaszoltál neki?

- Mert egy köcsög volt az utolsó randin! Egyfolytában tapizott, amikor megkértem hogy ne tegye, haladjunk lassan. Tudod... Rob után nekem nem volt valami könnyű megbízni egy férfiben.

- Ezt nem értem. Legutóbb még azt állítottad, nem szeretnél szerelmes lenni.

- Mert nem is! Csak... hiányzott valaki mellőlem és amikor Dylant megismertem, nem is tudom... nagyon jól megvoltunk egymással. Egyre szimpatikusabb lett és egyszer-kétszer smároltunk, de ennél több nem történt és nem is akartam, ő pedig tiszteletben tartotta. Legalábbis addig a bizonyos randevúig, amikor azt mondta, hogy már nem bírja ki hogy várjon és letapizott. Tessék, légy boldog. Olyan hülye vagyok, hogy ilyesmiket elárulok pont neked! - csaptam homlokon magam.

Elnevette magát.

- Minél többet tudok meg rólad, Alexis Foster... annál jobban érdekelsz.

Egy halvány pír jelent meg az arcomon, amit szerencsére nem láthatott. Én nem akarom, hogy érdekeljem Lokit. Csak szerettem volna segíteni neki egy kicsit, mert szimpatikus. Nem terveztem azt, hogy majd mindent kitálalok neki az életemről.

- Most már leteszel? - kérdeztem.

- Szó sincs róla! - jelentette ki.

- De hisz megígérted!

- Semmit sem ígértem! - hallottam a hangján ahogyan vigyorog, majd a következő percben olyat tett, amire nem számítottam: öt éves kisgyerek módjára lerohant velem a lépcsőn.

Egy veszélyes bűnöző, aki világuralmat akar és ráadásképp bármelyik percben megölhetne... velem futkorászott egy fényűző kastélyban, mintha teljesen bolond lenne. És még én vagyok az őrült?

Nevetve értünk le az egyik folyósora, de arra nem számítottunk, hogy a következő sarkon beleütközünk Janebe, Thorba és Odinba. Mindhárman teljesen ledöbbenve néztek ránk.

Loki végre letett a hátáról, én pedig oda álltam mellé.

- Ő meg miért nincs bezárva? - kérdezte a következő pillanatban Odin, irtózatosan nagy haraggal.