- Olyan arcot vágsz, mintha lócitromba haraptál volna! - közölte velem Thor, miközben jóízűen ette a vacsoráját, én pedig egy jól látható, undoródó fintort vágtam erre. El sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán honnan rángathatta elő ezt a mondatot, azt meg pláne nem, hogy miért döntött úgy, hogy hangosan is kimondja.

- Fújj, ember! - borzongtam meg. - Tudod te egyáltalán miről beszélsz? - fakadtam ki egyből. No nem mintha nem sejtettem volna azt, hogy fogalma sincs annak a dolognak a jelentéséről, amit az imént ejtett ki a száján. Thor persze meglepetten nézett vissza rám. Na hát ez már jól kezdődik!

- Hát nem így mondják a midgardiak? - kérdezte értetlenül, mintha én lennék az ostoba, hogy nem ismerem a saját fajtám szokásait. - Biztos vagyok benne, hogy így mondják!

Bruce sem bírta ki nyugodt arccal a dolgot, szegény majdnem összeesett mellettem a nevetéstől. Amióta visszatértünk Lokival és az újdonsült jégóriás barátnőjével, Bruce megállíthatatlanul sopánkodott, hogy mégis hogy képzeltem, hogy órákig csak úgy eltűntem, meg hogy ő mennyire félt attól, hogy megevett engem a kígyó vagy valami - itt mondjuk azt is hozzátette, hogy azért remélte, hogy Lokit azért megette, amit a fekete hajú isten természetesen nem igazán díjazott. Egészen aranyosnak tartottam az aggodalmát és biztosítottam arról, hogy meg tudom védeni magam ilyen helyzetekben, szóval felesleges volt aggódnia.

Amire ezáltal ki akartam lyukadni viszont az, hogy jó volt végre ismét nevetni látni őt. Mondjuk nem lepett meg, hogy az egyetlen rajtam kívüli midgardi már nem is tudott másképpen reagálni az asgardiak tudatlanságára, Thornak ugyanis érdemdíj járt volna azokért a dolgokért, amiket Midgardról hitt. Lokinak dettó.

Ingerülten a homlokomat kezdtem el masszírozni, majd felsóhajtottam.

- Az csak simán citrom, Thor! - világosítottam fel. - A lócitrom az teljesen mást jelent!

Thor egy ideig csendben méregetett, majd csak annyit mondott:

- Oh!

Szerintem abban a pillanatban átértékelhette magában az egész életét, ugyanis látszott az arcán, hogy nem érti, a lócitrom hogy nem lehet ugyanaz, mint a rendes citrom.

Brucera néztem, aki már nevetésében a könnyeivel küszködött. Szerettem volna én is hozzá hasonlóan egy jót nevetni, így ismét Thor felé fordultam.

- Halálosan kíváncsi vagyok, szóval áruld már el nekem, hogy mit gondoltál, valójában mit is jelent az a lócitrom? - könyököltem az asztallapra szórakozottan, mire Thor megköszörülte a torkát és komoly tekintettel közölte velem a következőt:

- Hát a citromnak egy olyan fajtája, amit a lovaknak szoktak adni. Azt hittem, hogy külön nekik termesztik, hogy megegyék, már akartam is mondani, hogy milyen jófejek a midgardiak, hogy külön gyümölcsöt termesztenek a lovaiknak! - magyarázta teljes beleéléssel, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy kínomban sírjak vagy pedig nevessek. Még szegény Lady Sif is a fejét fogta, s Valkyrie is olyan arcot vágott, mint aki még nem ivott eleget ahhoz, hogy ezt az egészet el tudja viselni.

- Na jó, azt hiszem rendelek még egy üveg alkoholt. Bármilyet - közölte velünk, majd felállt az asztaltól és legnagyobb meglepetésemre odasétált hozzám. - Azt hiszem neked is szükséged lenne egy italra, szóval gyere! - nyújtotta felém a kezét.

- Oh, nem - ráztam meg a fejemet. - Nem kéne innom, a múltkor is...

De Valkyrie természetesen nem fogadta el ezt válaszképpen, még azért is kirángatott a helyemről és olyan elszántsággal húzott magával oda, amit én egy bárpultnak neveznék, hogy még levegőt is alig mertem venni közben. Leültetett egy szabad helyre majd kért két üveg valamit, aminek ha akarnám sem tudnám felidézni a nevét, majd amint megkaptuk az italokat az egyiket a kezembe nyomta, a másikat pedig, ami a sajátja volt, egy zsebkés segítségével megbontotta.

- Azt a rohadt! - kiáltottam fel, amint megláttam, hogy a kupak lekerülésével az üveg tartalma fellángolt. Ő persze nem zavartatta magát, rögtön elfújta a tüzet és egy nagyobb korty segítségével le is döntötte az ital negyedét, majd szigorúan rám nézett.

- Mire vársz? - vonta fel a szemöldökét, én viszont bizonytalanul kezdtem el forgatni a kezemben az üveget.

- Mi ez? - érdeklődtem, mire elmosolyodott.

- Egy kis apróság, amely elfeledteti veled azt, hogy a lovagod mennyire jól szórakozik amott a dögös vörössel! - bökött a fejével Loki és Angrboda irányába, mire az arckifejezésem egy csapásra megváltozott. Csalódottan, fél szemmel Lokiékra pillantottam, akik boldogan nevetgéltek egy asztalnál a sarokban. Csak ők ketten. Eddig is őket figyeltem persze, s Thor erre is jegyezhette meg azt, hogy olyan az arcom mintha (ló)citromba haraptam volna. Szuper!

- Ugyan már, nem is érdekelnek! - hazudtam, de egyszerűen nem tudtam leplezni azt, hogy zavar a dolog. Az ajkaimat harapdáltam és próbáltam nem az irányukba nézni, de nem sikerült.

Valkyrie hamarosan kikapta a kezemből a piát, kibontotta majd a tüzet elfújta róla nekem, aztán ismét átnyújtotta.

- Igyál! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig felsóhajtottam. Először csak beleszagoltam az italba, amelynek meglepő módon édeskés volt az illata, majd egy aprót kortyoltam belőle, de ennyi is elég volt arra, hogy eldöntsem magamben: mennyei íze volt! Leginkább talán valami gyógynövénykeverékhez hasonlítottam volna, amit valaki vodkával kevert össze. Természetesen rögtön lement belőle még néhány korty a torkomon.

- Na úgy, ezt már szeretem! - mosolyodott el, majd felém tartotta az üveget, hogy koccinthassunk. - Ti midgardiak egyébként pocsék hazudozók vagytok! - tette hozzá, majd ivott még egy kortyot, én pedig ekkor láttam meg a tetoválást a kezén.

- Menő tetkó! - jegyeztem meg, mire ő is ránézett.

- Oh, hogy ez? Nos, igen. A valkűrök jele - világosított fel.

- Szóval innen a név - mosolyodtam el. - Többen is vagytok?

Valkyrie arcáról egyből eltűnt a mosoly, sűrűn kezdett el pislogni, majd az utolsó cseppig kihörpintette az itala tartalmát. Alexis Foster, már megint megcsináltad! Ismét beletapostál valaki múltjának egy fájó pontjába.

- Többen voltunk - felelte, miközben egy újabb üveg piát rendelt magának. - Már csak én vagyok.

Borzalmasan éreztem magam. Miért kell mindig ennyire kotnyelesnek lennem?

- Nagyon sajnálom. És ne haragudj, én csak...

- ... Odin választott serege voltunk - kezdett el mesélni, s mindeközben egyenesen előre nézett. - A valkűrök, akiknek meg kellett volna állítaniuk Helát. A vége szerintem már neked is világos - bontotta meg a második italát is, mire a pult szélére könyököltem. Bármennyire is szomorú volt ez a történet, tetszett az, hogy egyre többet tudtam meg Valkyrieról.

- Tehát ezért vagy velünk - feleltem. - Tényleg bosszút akarsz állni Helán.

- Ó, de még mennyire! - nézett vissza rám. - Lassú és fájdalmas lesz a halála, annyit megígérhetek! - kortyolt egy újabbat az italából. - Na de... felejtsük el ezt és térjünk vissza a tárgyra: Loki és ez az Angrboda... - jegyezte meg cinikusan. - A Heidr családnak megvan a maga igencsak érdekes múltja, szóval ha rajtam múlt volna, most biztosan nem lenne itt, egy percig sem bízom ebben a rókaképű némberben! - jegyezte meg, mire kuncogni kezdtem. Tökéletesen leírta őt, nem vitás!

- Az előbb azt mondtad rá, hogy dögös. Ha nem túl személyes és irtó hülyén hangzik ezt így megkérdezni, de... te hazai kapura játszol? - érdeklődtem, majd kínomban belekortyoltam ismét az italomba. Valkyrie persze nem értette, hogy mire gondolok.

- Ez is valami furcsa midgardi szavajárás? - kérdezte összeszűkített szemekkel, mire nevetve bólintottam.

- Legalább valaki végre ráérez! - örvendeztem. - Igen. Gyakorlatilag az volt itt a kérdés, hogy te... nos, hogy neked a lányok jönnek be inkább? - kérdeztem, s láttam rajta, hogy megvilágosodott. Elmosolyodott, majd a trió - Thor, Sif és Bruce - asztala felé nézett egy röpke pillanatra, aztán ismét vissza rám. Ennyiből nem tudtam eldönteni, hogy most melyiküket nézte meg magánk, az viszont tagadhatatlan, hogy annak a pillantásnak jelentősége volt. Szinte biztos voltam benne, hogy Valkyrienek valaki igenis felkeltette már az érdeklődését a csapatból.

- Oh, hát ez esetben mindkét kapura - válaszolta, majd nevetni kezdett és ismét a szájához emelte az üveget, de eszébe jutott valami és inkább engem kezdett el kérdezgetni. - Na és te? - vonta fel a szemöldökét játékosan, mire kiült az arcomra a pír. Nem számítottam arra, hogy visszakapom a kérdést.

- Izé, hát... tudtommal a férfiakra bukom - vakartam meg a vállamat. - De hát az ember sosem tudhatja, nem igaz? - vigyorodtam el és Valkyrie jót is derült a válaszomon. - Na de visszatérve Lokiékra... - pillantottam ismét a csacsogó párosra, akik már sokkal közelebb ültek egymáshoz, mint korábban, a válluk is már-már összeért, s töretlenül beszélgettek tovább. Nem tagadom: utáltam ezt az egész helyzetet!

- Figyelj, csajszi, őszinte leszek! - szólalt meg Valkyrie, mire visszafordultam felé. - Odin a tanúm rá, hogy ötletem sincs mit szerethetsz ebben a problémás Lokiban, de bármi is legyen az, én aztán nem ítélkezem! - emelte fel a kezeit védekezően, majd az állával a férfi felé bökött. - Bármi is legyen, ne hagyd magad! Úgy értem okos vagy és szép, ráadásul hamarabb itt voltál, mint a vöröske, úgyhogy tiéd az elsőbbség. Eszed ágába ne jusson másnak a kezére átadni őt, főleg ennyire könnyen! - figyelmeztetett és ezeken a szavakon elgondolkodtam rendesen. Tudtam, hogy igaza volt, mégis valamiféle kételyt éreztem legbelül.

Visszanéztem a párosra és ekkor vettem észre, hogy már olyannyira közel voltak egymáshoz, hogy az arcukat csak centiméterek választották el. Loki a lány hajával játszadozott, nekem pedig még a szívem is belenyillalt, ahogyan a jelenetet néztem.

Levegőre volt szükségem, de azonnal!

*

- Várj, várj! - löktem vállon Valkyriet nevetve. - Énekelek, akkor hátha előbújnak! - jelentettem ki, majd megköszörültem a torkomat. A valkűrrel már legalább egy órája odakint, a fogadó előtt iszogattunk, s éppen az bántott minket, hogy nem volt egyetlen darab csillag sem az égen. Noha az egyikünknek sem esett le, hogy a víz alatt nem is lehetnek csillagok, de hát ezt az ember magyarázza el két, láthatóan teljesen részeg lánynak.

- Te nem vagy komplett! - nevetett a lány is, mire én egyből be is bizonyítottam az állítását azzal, hogy kapásból rázendítettem a OneRepublic Counting Stars című dalára. Azt sem tudom, hogy hogyan juthatott eszembe, de teli torokból üvöltöttem a szöveget az utcán elsétáló fura szerzetek nem kis meglepődésére.

Amint végeztem a dallal, nevetve dőltem neki a fogadó falának és néztem fel az égre, de csalódnom kellett: az elragadó dalom hatástalan volt és csillagok természetesen sehol.

- Ez egy pocsék nap! - jegyeztem meg az orrom alatt, bár még mindig hétágra vigyorogtam és úgy hittem, hogy ez sem ronthatja el a jókedvemet. A hangsúly azon van, hogy hittem.

- Mi ez a lárma itt? - lépett ki hamarosan Loki a fogadó ajtaján, majd meglepődve nézte azt, ahogyan én és Valkyrie a hasunkat fogjuk a nevetéstől.

- Oh, ne! Megjött a hangulatromboló, blöh! - mutattam a hüvelykujjammal lefelé, mire Loki felvonta a szemöldökét. Megint itt volt a patthelyzet: én részeg voltam, ő józan. Ebből semmi jó nem sülhetett ki.

- Mégis mennyit ittál? - sétált oda hozzám, mire Valkyrie megjegyezte, hogy eljött az idő arra, hogy lelépjen, s egy szempillantás alatt már csak én és az isten ácsorogtunk kettesben odakint. Nekem viszont semmi kedvem sem volt arra, hogy valaki kioktasson.

- Ünneprontó vagy, Loki! - léptem volna közelebb hozzá, hogy megfélemlítsem, de mivel a koordonációs képességeim nem voltak a megszokottak, ezért egyenesen nekiestem a mellkasának. Égő!

Loki segített újra visszanyerni az egyensúlyomat és nem úgy látszott, hogy szeretné egyhamar elereszteni a karomat. Nekem viszont minden vágyam az volt, hogy elhúzzon. Egyáltalán nem voltam kíváncsi rá. Sértette az egómat az, hogy megunva az új barátnőjét rögtön visszacaplatott hozzám. Legalábbis ez a gondolat élt a fejemben, ami egyáltalán nem biztos, hogy igaz is volt.

- Gyere, felkísérlek a szobádba! - intett a fejével, én viszont egy határozott mozdulattal ellöktem őt magamtól.

- Nem kell a segítséged, húzz el! - jelentettem ki, s a vicceskedő részegből ezáltal kezdtem is átmenni agresszív részegbe. Ezt egyáltalán nem szerettem volna, de nem tudtam megállni. Most jött el az a rész, hogy ami a szívemen, az a számon.

- Mégis mi bajod van? - állt előttem, értetlenül széttárva a karjait. Válaszra várt, én viszont csak egy fintorral ajándékoztam meg, majd megpróbáltam szó nélkül elsétálni mellette, de ismét elkapta a karomat, amit én egy mozdulattal lefejtettem magamról.

- Miért nem mész vissza a kis barátnődhöz? - kérdeztem, szinte köpve felé a szavakat. - Láthatóan nagyon közel kerültetek egymáshoz!

Loki néhány pillanatig csak némán meredt rám, de nemsokára egy féloldalas mosollyal ajándékozott meg.

- Oh, értem már - jelentette ki, mire kérdőn néztem rá.

- Mit értesz?

Loki elnevette magát, majd felsóhajtott.

- El sem hiszem, hogy féltékeny vagy! - kiáltotta, s akkora vigyor terült szét az arcán, hogy azt a fogkrémreklámban szereplő színészek is megirigyelték volna. - Te jóságos ég, megnyertem a fogadást! - kezdett volna el örömtáncot járni, de én rögtön felhorkantam.

- Felejtsd el! - ráztam meg a fejemet. - Nem vagyok féltékeny és soha nem is leszek az! - jelentettem ki, majd visszasétáltam hozzá és elkezdtem bökdösni a mellkasát. - Egyszerűen csak nem szimpatizálok a stílusoddal, ennyi!

Loki erre felsóhajtott, majd a szemeit kezdte el forgatni.

- Persze, Lexie! - mondta. - A szokásos kis hazugságaid.

Erre nevetni kezdtem.

- Miért hiszi mindenki azt, hogy hazudok?

- Mert azt teszed - felelte. - Ráadásul ritka pocsék módon!

Egy félmosolyra húztam az ajkaimat.

- Te most gúnyolódsz velem? - kérdeztem, mire ő bólintott.

- Valami olyasmi - felelte. - Állandóan hazudsz az érzéseidről például. De hagyjuk is az egészet. Főleg úgy, hogy ilyen állapotban vagy. Szerencsére holnap már amúgy sem fogsz emlékezni erre! - jegyezte meg, mire hátrébb léptem egyet tőle.

- Ebben tévedsz - feleltem, majd összefontam a karjaimat magam előtt. - Különben is mit képzelsz arról, hogy idejössz hozzám vádaskodni, miközben mindketten nagyon jól tudjuk, hogy te maga vagy a hazugság istene! Ha valaki, hát te vagy az, aki folyton kerüli az igazmondást! - dobtam oda neki, mire egy apróbb nevetésféle hagyta el a száját. De ez a nevetés egészen cinikusnak hatott, s ebből érezni lehetett azt, hogy megbántotta a kijelentésem.

- Tudod mit, igazad van! El is húzok a fenébe! - jelentette ki, majd még egyszer a szemeimbe nézett. - Ha azt hiszed, hogy ezzel most a lelkembe tapostál... hát ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem te vagy az első és az utolsó sem, aki ezt mondja nekem. Szóval ne érezd magad különlegesnek. Egyáltalán nem vagy különleges! - ontotta magából a szavakat, én pedig meg sem mertem szólalni. Még bódult állapotban is felfogtam azt, hogy Loki ezt egyáltalán nem tartotta viccesnek. - Jó éjszakát!

Ez volt a végszó, s nemsokára magamra is hagyott.

Hirtelen egy furcsa érzés tört rám, amit lelkiismeret-furdalásnak neveztem volna leginkább. Ugyanakkor semmi kedvem sem volt Loki után kóslatni, egyrészt, mert nem voltam teljesen a tudatomnál, másrészt meg bármennyire is szégyelltem magam, attól még nem tudtam kiverni a fejemből azt a jelenetet, ahogy a lánnyal olyan közelről bámulták egymást egy órával korábban. És azóta ki tudja mi történhetett még...

Nem. Ezúttal nem volt merszem beszélgetni vele.

Ehhez ki kellett józanódnom előbb.